BARDIGIANO
A bardigiano a Parma tartománybeli Ceno-völgyben található Bardi nevű hegyi falról kapta nevét. A térség az Appeninek északi részén található, Parma, Piacenza és Ligria térsége között, ahol a középkorban saját hadsereggel rndelkező, önálló miniállam létezett.
A bardigiano kialakulásáról nincsenek pntos adatok. A fajta az ókori Róma virágzása idején már bizonyosan fellelhető volt, és viszonylag elszigetelt élettee miatt keveset változott az évezredek során.
A bardigiano kialakuására minden valószínség szerint a berber ér is hatot. Mivel a fajta több, Nagy-Britanniában fellelhető pónifajtához- például az exmoorhoz- nagyon hasonló jegyeket mutat, valószínű, hogy a bardigiano ősei közé tartozik a kelta póni is. A bardigianóra később az avelignese fajtn keresztül a Dél-Tirolóból származó haflingi is hatott.
A bardigiano a középkorban igáslóként terjedt el, főként a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban hasznosították. Biztos lépte az utakban általában nem bővelkedő hegyviékeken, valamint ellenálló kéessége nagy hőingás és szélsőséges időjárási viszonyok között felbecsülhetetlen értékűvé tette. További értékes tulajdonsága, hogy rendkívül jól hasznosítja táplálékát, ezért viszonylag kevés takarmánnyal is komoly teljesítményre képes.
A fajta a II. világháború, valamint a gépesítés hatására a kihalás szélére került. Az 1970-es években nyjtott állami segítséggel sikerült megmenti a bardigianót. Ma az éves tenyészetbemutatókon körülbelül 300 egyed vesz részt. |